CECED Magyarország Egyesülés

 
Facebook
Forgó Morgó mese: Riogató hulladékok
 
Forgó Morgó "mesedélutánja", a szerző: Mészáros Fanni
 
Az egyik pénteki napon, amikor kicsöngettek az utolsó óráról, Kati gyorsan bepakolt az iskolatáskájába, és már indult volna haza. Az ajtóban toporogva várta Petit, aki még javában játszott a fiúkkal, és esze ágában sem volt hazamenni.

-Gyere már! – sürgette Kati. – Forgó Morgó vár minket. Ma délután takarékoskodni tanulunk. Nem emlékszel? Megbeszéltük!

 
  

Szikora Szimonetta rajza (7.osztályos, Tiszaalpár) 

Otthon Forgó Morgó egy speciális kiállítással várta őket. Sok-sok régi, már nem használt, elromlott elektromos kütyüt pakolt ki az asztalra. Volt ott zsebrádió, ősrégi hajszárító, már rég nem működő mobiltelefonok, és még egy turmixgép is.

Peti kíváncsian nézegette a tárgyakat, majd megkérdezte:

-Miért tetted ide ki ezt a sok régi dolgot, Forgó Morgó? Egyáltalán honnan szedted őket?

-Délelőtt segítettem anyának a padláson takarítani, és ezeket mind ott találtuk – válaszolta Forgó Morgó. – Anya azt mondta, hogy ezeket már nem használjátok, a többségük már rég nem működik – tette hozzá.

-Hát akkor dobjuk ki őket! – fogta meg a rádiót Peti és már indult is vele a kuka felé.

-No, csak ne olyan gyorsan, kisbarátom! – állta útját Forgó Morgó. – Hallottál már a szelektív hulladékgyűjtésről?

Kati, aki eddig csak csöndben figyelte a történéseket, most felbátorodva bekapcsolódott a beszélgetésbe:

-Persze, hogy hallottunk róla! Szelektíven kell gyűjteni a papírt, a műanyagot és a fémet, no meg az üveget. Azért, mert ezeket újra lehet hasznosítani! – lelkendezett.

-Igen, igen–  dünnyögött Peti. – No de ezek a gépek nem tartoznak ezekbe a csoportokba –  mélázott.

-Az elektronikai hulladékot is szelektíven, azaz elkülönítetten kell gyűjteni, gyerekek! – kezdett bele a mesélésbe Forgó Morgó. – Ennek pedig két oka van: egyrészt az elektronikai hulladék veszélyes hulladék. Ez azt jelenti, hogy ha a nem megfelelő hulladéktárolóba, vagy – ne adj’ Isten – az erdőszélre, árokpartra kerülnének, akkor szennyezhetnék a környezetet. Ugyanis esővízzel, más hulladékokkal valóérintkezés, keveredés esetén ezek az anyagok bekerülhetnek a talajba, és szennyezhetik azt – magyarázta Forgó Morgó, majd így folytatta: - Ha speciális üzembe, elektronikaihulladék-feldolgozóba kerülnek, akkor ott először kiveszik belőlük a veszélyes alkatrészeket, anyagokat, például az elemeket, akkumulátorokat, majd szétszerelik, szétválogatják az egyes alkatrészeket anyaguk szerint. A fémeket, a műanyagokat, fát, nemesfémeket. Ami ezekből újrahasznosítható, például a fémek, nemesfémek, az visszakerül a gyártási folyamatokba. Tehát ez a másik ok, ami miatt szelektíven kell ezeket a hulladékokat is gyűjteni. Az anyagaik nagy része, körülbelül a háromnegyede újrahasznosítható.

Forgó Morgónak még valami eszébe jutott. Odafordult anyához és elkérte az új kávéfőző használati útmutatóját.

 

-Nézzétek csak, gyerekek! Ma már minden elektronikai termék használati útmutatójában szerepelnie kell ennek a jelnek:

 

  

 -Ez azt jelenti, hogy ezeket a termékeket nem szabad a hagyományos szemetesbe, azaz a kommunális gyűjtőbe dobni, azért, mert veszélyes hulladékok, és azért sem, mert újrahasznosíthatók.

Kati elgondolkozva kérdezte:

-Forgó Morgó, ha ezekben a gépekben vannak veszélyes anyagok, akkor azok a használat során is veszélyesek lehetnek?

-Nem – nyugtatta meg Katit Forgó Morgó. – Ha rendeltetésüknek megfelelően, vagyis a használati útmutató szerint használjuk ezeket a gépeket, akkor ezek az anyagok nem jelentenek veszélyt ránk nézve. A gyártók csak biztonságos készülékeket gyárthatnak. Ha az ellenőrző hatóságok olyan készüléket találnak a boltokban, amely bármilyen szempontból veszélyesnek bizonyul, megtiltják az eladását.

-Akkor mit lehet tenni ezekkel a régi gépekkel? – tette fel a kérdést Peti a „kiállítást” nézegetve.

-Ezeket a kisebb gépeket, no és persze az elhasznált fénycsöveket, kompakt izzókat is, el lehet vinni egy műszaki áruházba, barkácsáruházba, ahol vannak speciális gyűjtőedények, és azokba bele lehet dobni. 

E-hulladékgyűjtő konténer

 Fényforrásgyűjtők

 

Elemgyűjtő

 

 

Megagyűjtő

De a legtöbb hulladékudvarban is átveszik az elektronikai hulladékot, no persze nem árt azért telefonon először ezt megérdeklődni.

-És mi a helyzet a nagyobb gépekkel, mint például a mosógép vagy a hűtő? –érdeklődött Kati.

-Ezeket is a hulladékudvarokba kell elvinni, vagy ha új gépet vásárolunk, akkor az eladó üzlet visszaveszi tőlünk ingyenesen a régi gépet. Amikor házhoz szállítják az újat, kérhetjük, hogy a régit vigyék el.

-Vagy kitesszük a lomtalanításnál az utcára – javasolta Peti.

-Sajnos sokan így tesznek, de ez nem jó megoldás – válaszolta Forgó Morgó. – A lomtalanításnál a veszélyes hulladékot nem szabad az utcára tenni. Erre rendszerint megadnak egy külön napot és helyet, amikor és ahová ezeket a veszélyes hulladékokat, így az elektronikai hulladékokat is, lomtalanítás során el lehet vinni.

-Hát jó, akkor vigyük őket el egy hulladékudvarba – kezdte bepakolni a régi gépeket Peti egy táskába.

-Hohó! Előbb leckeírás! – nevette el magát Forgó Morgó. – De utána megnézhetünk egy közeli hulladékudvart, ha marad még rá idő– tette hozzá mosolyogva.

Olvasd el Forgó Morgó többi meséjét is, és rajzolj illusztrációt az új mesekönyvhöz! A részletekért kattints ide!