CECED Magyarország Egyesülés

 
Facebook
A Zsűri

 

Nem volt egyszerű dolga a Forgó Morgó rajzpályázat zsűrijének: több mint 1250 alkotásból kellett kiválasztaniuk a 3 kategória (óvodás, alsós és felsős általános iskolás) legjobbjait. A zsűri elnöke,Gyurkó Imre rajztanár és festőművész azonban szerencsére nagy szakértelemmel és tapasztalattal irányította a döntéshozatalt.

„1989-óta tanítok a II. kerületben és készítek fel gyerekeket kerületi, fővárosi és országos tanulmányi versenyekre. Emellett rendszeresen szerepelek egyéni és kollektív tárlatokon. A környezet védelme, az energiatakarékosság közös ügyünk és örülök, ha a gyerekek alkotásaikkal segítenek ebben a munkában. Ezért örömmel veszek részt a „Forgó Morgó” rajzpályázatra beérkezett alkotások zsűrizésében.” – e szavakkal vállalta el a zsűri elnöki feladatot Gyurkó Imre.

Munkáját zsűritagként Kovács László, a Konkam Stúdió ügyvezetője, a CECED Magyarország Egyesülés kommunikációs partnere, továbbá Mészáros Fanni, a CECED Magyarország Egyesülés cégvezetője (no, meg a mesék írója) segítette.

A zsűri végül 19 gyerek alkotását díjazta. Köztük van a fődíj nyertese, továbbá a három kategória (óvodás, alsós és felsős általános iskolás) kategóriánként 1-3 helyezettjei, valamint különdíjasok. A zsűri kiválasztott még további 35 alkotást, melyek közül egy óvodás, egy alsós és egy felsős közönségdíjas pályázat kerül majd a közönségszavazás eredményeként díjazásra. A közönségszavazás győzteseivel együtt így összesen 22 gyerek kaphatott díjat, ajándékot az április 16-i díjátadón. Hogy ki mit nyert, az itt olvasható.

  

A zsűri (és segítői) komoly gondban, nagyon sok az esélyes pályamű...

Ki lesz a győztes...? 

A szürke borítékokból a gyerekek színes világa kerül elő.