Tech

Allgauban komoly gondot okozott a korona vírus

A covid járvány végig söpört az egész világon, gyakorlatilag a gazdasági élet minden területén éreztette hatását, többek között Németországot is negatívan érintette. Kihatással volt az ott legálisan működő bordélyházakra is, ugyanis az egészségügyi helyzetre való tekintettel azokat be kellett zárni, az emberek sem nagyon mentek el otthonról.

Az illegális prostitúció mindig is jelen volt, de a pandémia alatt még erőteljesebbé vált, ugyanis a bezárt bordélyházakból a munkavállalók az utcára szorultak. Ez igen rosszul érintette a bordélyházak tulajdonosait.

A rendőrség hozzáállása

Egy allgäui éjszakai klub vezetője a rendőrséghez fordult segítségért. Jogszerűtlennek érezte, hogy a rendőrök tudtak az örömlányok illegális tevékenységéről, azonban nem léptek fel ellenük hatékonyan. Hiába adott meg minden szükséges információt a rendőrség részére, azok nem intézkedtek a jogsértő tevékenység megszüntetése érdekében, pedig egyre nőtt a szabálysértések száma a pandémia alatt és után. A rendőrök nem foglalkoztak azzal, hogy az utcán dolgozó szexmunkások regisztráció és orvosi ellenőrzés nélkül végzik munkájukat, ezzel elősegítve nemcsak a covid, de szexuális úton terjedő betegségek terjedését.

Az allgäui rendőrség álláspontja az volt, hogy ők foglalkoznak az üggyel, mindent megtesznek, hogy csökkentsék az illegális szexmunkások számát. Hatékonyan szeretnének fellépni, azonban ahhoz, hogy ezt megtehessék, tetten kell érni őket, akkor tudnak vádat emelni ellenük.

Forrás: Sex Work Vienna

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük