Citromail belépés

Egy Magyarországon fejlesztett, 2004-es levelezőprogram, amelynek 2010-ben már több mint fél millió használója volt. A szolgáltatás 2 GB tárhelyet nyújt, továbbá 2011 óta már telefonos applikáció keretében elérhető.

Citromail regisztráció

A kezdőoldalon rögtön megtalálhatjuk a „Regisztrálj most!” kék színű feliratot, mely megnyomása után egy űrlap bukkan fel a képernyőkön, ahol kezdetét veheti az Citromai regisztráció adat-megadása. Kezdésként az e-mail címünkben feltűnő felhasználónevet kell kiötölnünk, utána pedig a jelszavunkat, amelynek kikötéseit az oldal pontokba szedve meg is fogalmazza nekünk. Ezután ezt megerősítjük, majd egy már meglévő e-mail címet kérnek tőlünk, de ha nem rendelkezünk ilyennel, akkor sem kell csüggednünk, mivel ilyen esetben a mező alatt lévő csúszkát kell elhúznunk. Jelszó emlékeztető kérdés, illetve kereszt- és vezetéknevünk, nemünk, irányító számunk és születési dátumunk megadását követően már csak Általános Szerződési feltételeket és az adatvédelmi tájékoztatót kell elfogadnunk és már be is jelentkezhetünk, amelyet a továbbiakban is megtehetünk, ha van internetkapcsolatunk és tudjuk a felhasználónevünket és jelszavunkat.

Pontosabban mondva még nem kötelezően megválaszolandó kérdéseket is intéz felénk az e-mail rendszer, például mi a végzettségünk, vagy a munkahelyi pozíciónk, illetve hasonlókat. Ezzel be is fejezhetjük a Citromail regisztráció menetét.

Tipp: A prémium linképítés során szükség lesz egy email címre is, erre is tökéletes választás a Citromail.

Citromail belépés

A Citromail belépés alatt egy citrom-fej animáció mozog a rubrikák mellett, amely kedves és innovatív gesztus a program készítőitől, hiszen nemigen jellemző az efféle részlet a procedúrák alatt. A továbbiakban is fel fog tűnni a „Citromka” karakter, aki majd segít nekünk eligazodni az oldalon, család- és gyerekbaráttá téve a levelezést.

A regisztrálást követően rögtön bedob a főoldalra a rendszer, amely meglehetősen egyszerű, de annál barátságosabb kialakítású, rögtön egy üdvözlőlevéllel örvendeztet meg minket, amelyben tanácsokat kapunk a használatot illetően.

A Citromail belépés után a többi levelezőrendszerhez hasonlóan vannak elhelyezve a beérkező, az elküldött, a promóció és a többi ikonok is. Egy másik kuriózum a Citromka karakter szerepe: rá kattintva is kezdhetünk e-mailt írni, de nem helyhez kötött – oda húzzuk az oldalon belül, ahol számunkra a legkényelmesebb.

Tehát egy újító, gyerekeknek is tökéletesen kezelhető, ingyenes e-mailrendszer, amely korhűen üzemel napjainkig.

Ajánlott cikkek