Tech

A várakozásokat meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége és bevétele

A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 50,9 százalékkal 19,7 milliárd forintra nőtt az idén a harmadik negyedévben, árbevétele 1,8 százalékkal 167,7 milliárd forintra emelkedett – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.

A csoportszintű árbevétel nem változott

A Portfolio.hu által közölt konszenzus szerint elemzők változatlan, 166 milliárd forintos árbevételt és 20,9 százalékkal 14,3 milliárd forintra bővülő adózott eredményt vártak a harmadik negyedévre. Idén az első kilenc hónapban a Magyar Telekom csoport szintű árbevétele nem változott, 484,2 milliárd forint volt, az adózott nyereség pedig 3,7 százalékkal 30,4 milliárd forintra csökkent.

A harmadik negyedéves nyereségnövekedés az éves összevetésű nettó pénzügyi eredmény jelentős javulását tükrözi a jelentés szerint. Míg az első kilenc havi nettó profitcsökkenést azzal magyarázták, hogy a stabilan alakuló adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) mellett sem tudta teljesen ellensúlyozni a javuló nettó pénzügyi eredmény az értékcsökkenési és amortizációs költségek növekedését.

A harmadik negyedévben a Magyar Telekom jó eredményeket ért el

A társaság közleménye idézi Rékasi Tibor vezérigazgatót, aki elmondta: 2020 harmadik negyedévében a Magyar Telekom változatlanul jó eredményeket ért el, így a tervek szerint haladnak éves célkitűzéseik elérése felé. Miközben az EBITDA-termelésük javult, felgyorsították beruházásaikat a vezetékes hálózatba, aminek eredményeként további százezer háztartásra terjesztették ki az optikai hálózatot. Hozzátette: Magyarországon elsőként a Magyar Telekom kínál 5G mobilhálózaton gigabit sebességet.

A jelentés szerint a harmadik negyedévben a távközlési szolgáltatási bevételek emelkedése, a magasabb volumenű magyarországi készülékértékesítés, valamint a macedón dénár forinthoz képest jelentkező erősödéséből származó pozitív árfolyamhatás ellensúlyozta a magyarországi rendszerintegrációs és IT (RI/IT) bevételek visszaesését.

A mobil bevételek a harmadik negyedévben 2,7 százalékkal 92,6 milliárd forintra, az év első kilenc hónapjában 2,6 százalékkal 266,7 milliárd forintra nőttek a mobil adatbevételek és készülékértékesítések emelkedése miatt, ami teljesen ellensúlyozta az alacsonyabb kiskereskedelmi hangbevételeket.

A vezetékes bevételek a harmadik negyedévben 5,3 százalékkal 55,1 milliárd forintra, míg az első 9 hónapban 2,1 százalékkal, 161,0 milliárd forintra nőttek, mivel a TV- és a szélessávú kiskereskedelmi szolgáltatási bevételek emelkedése ellensúlyozta a hangalapú bevételek visszaesését.

Az RI/IT bevételek a harmadik negyedévben 10,1 százalékkal, 20,0 milliárd forintra estek vissza, az első 9 hónapban pedig 15,5 százalékkal csökkentek éves összevetésben. A magyarországi bevételek csökkenése a magyar közszféra számára nyújtott alacsonyabb implementációs projektvolument tükrözi – írták.

Az EBITDA 1,9 százalékkal emelkedett

Az EBITDA 1,9 százalékkal 60,7 milliárd forintra emelkedett a harmadik negyedévben, míg az első három negyedévben 0,2 százalékkal 163,3 milliárd forintra, mivel a stabil bruttó fedezet alacsonyabb közvetett költségekkel párosult. A szabad cash flow (spektrum licensz díj nélkül) 32,9 milliárd forint volt 2020 első három negyedévében, ami 29,5 milliárd forintos emelkedés az előző negyedévhez képest. Az 5G spektrum licensz díj 2020 második negyedévében történt kifizetését követően a szabad cash flow kiáramlás 21,4 milliárd forintot tett ki az első 9 hónapban. Az idei évre a Telekom publikus célkitűzései változatlanok: a bevételek stagnálására számítanak 2020-ban és 2021-ben is, a 2019-es 666,7 milliárd forinthoz képest.

Az EBITDA eredményben idén és jövőre egyaránt 1-2 százalékos növekedésre a 2019-es 197,6 milliárd forint után. A Capex költés (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) a spektrum licenszdíjak nélkül a 2019-es 89,6 milliárd forint után 10 százalékkal nőhet idén, 2021-ben a 2019-essel megegyező lesz. A Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 335 forint, a legmagasabb 464 forint volt. Szerdán a Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,14 százalékkal 355,50 forintra emelkedett. (MTI)

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük