bécs
Kultúra

Bécsben éjszaka sem áll meg az élet

Mind az idősebb, mind a fiatalabb generáció számára közkedvelt úticél lehet Ausztria a rengeteg nevezetessége és látványossága miatt. Ha Bécsben járunk és lemegy a nap, az élet koránt sem ér véget, sőt, bizonyos értelemben akkor kezdődik el igazán.

Az osztrák főváros tel van szórakozóhelyekkel

Az osztrák főváros bővelkedik szórakozóhelyekben, ahol szívesen várják a nagykorú szórakozni vágyókat. Ám pont úgy, mint maga a város, a diszkók is igen sokszínűek. Az egyik legkülönlegesebb mind közül a Babenberger Passage. A Babenberger Passage, közismertebb nevén csak röviden Passage, azon utca alatt helyezkedik el, amely Bécs belső kerületét veszi körül.

Már ennyi is elég lenne, hogy különlegesnek nevezhessük, ám ez még csak a jéghegy csúcsa. A szórakozóhely eredetileg gyalogosoknak készült és aluljáróként funkcionált, amely összeköti a nemzeti művészettörténeti múzeumot és a Hofburg-palotát. Ezt a funkcióját már régen elveszítette és 2003-ban Bécs egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb szórakozóhelye lett.

A hely népszerűsége kicsit sem meglepő. A Passage futurisztikus hangulata és modern kiépítése rendkívül vonzza a látogatókat a világ minden tájáról. Direkt a hely adottságaira szabott, legmodernebb hang és fénytechnika kápráztatja el a bulizókat és a sokoldalúságra tervezett belső tér biztosítja, hogy senki nem fog ráunni még akkor sem, ha minden héten ott jár. Ez a hely nem csak a kora tavaszi csodákról híres, hanem minden évszakban népszerű desztináció.

Bármilyen zenei ízléssel rendelkező embere jól érezheti magát a Passage táncterén, hiszen a zenei stílusok is igen-igen sokszínűek, ám a legnépszerűbb műfajok a house és az electro. A szórakozóhely alkalmanként lehetőséget biztosít a DJ-ken kívül a zenekaroknak is.

A legnevesebb fellépők közül néhány például: Craig David, Arrested Tim Toupet, Timbaland, Development és még rengetegen. House műfajben fellépett ismert előadók közé pedig nem kisebb neveket sorolhatunk, mint Martin Solveig, Little Louie Vega, ATFC, D.O.N.S., Eddie Thoneick, Axwell és sokan mások.

Ha már metróztunk Budapesten, vagy jártunk más nagyvárosban, akkor biztos nem idegen számunkra az aluljárókon való átkelés ám ez mégis egy merőben új perspektíva. Nem sokunknak nyílik lehetősége egy aluljáróban szórakozni és a kedvenc zenéinkre tombolni (ilyen felügyelt környezetben, természetesen), így hát, ha Bécsben járunk és kedvünk szottyan egy kis éjszakai partizásra, jusson eszünkbe a Babenberger Passage szórakozóhely.

Ha a belső kerületekben folytatnánk az éjszakát, akkor olyan helyeket találhatunk, mint a Maxim Wien, mely kora estétől egészen reggel 6-it nyitva tart. Ha pedig beülnénk valahova , a Mozart Café egy igazán hangulatos helynek számít a baráti beszélgetésekhez.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük