Megéri akciós pelenkát vásárolni?

baba akciós pelenkában

A pelenkák iránt az utóbbi pár évtizedben kifejezetten megnőtt a kereslet, bár mindig is szükség volt ezekre a termékekre. Mióta egyre jobban terjedni kezdtek az eldobható pelenkák, amelynek már több mint ötven éve, azóta évről évre többet kell gyártani ezekből a termékekből, hiszen a szülők előszeretettel próbálnak ki különféle márkákat és variációkat a pelusokból. Az év 365 napján szükség van pelenkákra, így érthető, hogy sokszor kerül sor leárazásra a boltokban.

Ezzel – a cégek – elsősorban megpróbálnak előnyhöz jutni a többiekkel szemben, hiszen mint fentebb is említettük, hatalmas a piac, így nehéz kiemelkedni a száz meg száz márka közül. Sajnos, hiába gyárt valaki jó minőségű pelenkákat, ha nincs mögötte egy megfelelő menedzsment, aki vagy akik, gondoskodnak a reklámokról, a hirdetésekről, tehát a termék promotálásáról. Ebbe beletartoznak az időről időre meghirdetett akciók is, amelyek nagyban szokták növelni az eladási rátát egy-egy pelenka esetében.

Mikor és hol számítsunk pelenka akciókra?

Az akciók jobbára szezonálisak, sokszor hónap elején vagy éppen hónap végén hirdetik meg őket, ilyenkor arra apellálnak, hogy már minden háztartásból kifogyott a pelenka, így a szülők rögtön többet is vesznek az adott termékből.

Az is gyakran előfordul, hogy hónap közepén kerül ki a piros betűs tábla, amely a leárazást hirdeti. Ez valamivel ritkább, de azért sok helyen megfigyelhető. Ilyenkor a szemfüles vásárlókat szólítják meg az üzletek, ugyanis ezek azok az árengedmények, amelyekről csak az igazi bennfentesek tudnak.

Ha értesülni szeretnénk kedvenc márkáink akcióiról, akkor érdemes felregisztrálni az adott cég honlapjára, mert akkor általában kaphatunk körlevelet az árleszállításokról. Egy másik módszer, ha a boltban, vagy az interneten kutatunk a nagy, figyelemfelkeltő szövegek után, hiszen ezek jórészt az akciók reklámozására jöttek létre.

A pelenka szavatossága hosszú időtartamú, így nem kell attól félnünk, hogy esetleg egy rosszabb terméket kapunk a kiárusítás ideje alatt, tehát nyugodtan vásároljunk ilyen esetekben is! A pelenka akció segítségével nagyon jól járhatunk, ezért érdemes betárazni hosszabb távra is, mert nagyon sok pénz maradhat a segítségükkel a családi kasszában. A megtakarítást pedig később további hasznos dolgokra költhetjük.

Ajánlott cikkek