-
A várakozásokat meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége és bevétele
A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 50,9 százalékkal 19,7 milliárd forintra nőtt az idén a harmadik negyedévben, árbevétele 1,8 százalékkal 167,7 milliárd forintra emelkedett – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében. A csoportszintű árbevétel nem változott A Portfolio.hu által közölt konszenzus szerint elemzők változatlan, 166 milliárd forintos árbevételt és 20,9 százalékkal 14,3 milliárd forintra bővülő adózott eredményt vártak a harmadik negyedévre. Idén az első kilenc hónapban a Magyar Telekom csoport szintű árbevétele nem változott, 484,2 milliárd forint volt, az adózott nyereség pedig 3,7 százalékkal 30,4 milliárd forintra csökkent. A harmadik negyedéves nyereségnövekedés…
-
Bemutatták Szarka Tamás Missa Missio című művét
Bemutatták Szarka Tamás Kossuth-díjas zenész Missa Missio – Mise a legüldözöttebb vallásért című művét a Szent István-bazilikában szombat este Budapesten. Már CD-n is megjelent Szarka Tamás műve már CD-n is megjelent, az eladásából származó nyereséget az üldözött keresztények megsegítésére ajánlotta fel a művész. A pénzadomány a Hungary Helps Program segítségével jut el a szíriai keresztényekhez, egy felnőttképző és egy hitoktató-képző központ kapja meg. Magyarország elutasítja a kívülről támogatott migrációt, mert „meg szeretnénk maradni magyaroknak”, másrészt „felelősséget kell éreznünk a bajba jutott nemzetekért, népekért” – mondta el az MTI-nek Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár. A támogatásból nem csak a helyi keresztény közösségek profitálnak Hozzáfűzte: Magyarország kormánya ezért indította…
-
Az egyik legkedveltebb hobbi a bélyeggyűjtés
Az embernek rengeteg hobbija és szabadidős tevékenysége lehet. Attól függően, hogy milyen beállítottságúak vagyunk más-más hobbikat választunk magunknak. Vannak, akik az extrémsportokat szeretik, vannak, akik az állatokat és vannak, akik gyűjtenek valamit. Bármit gyűjthetünk, sokan mégis a bélyeget választják Gyűjthetünk érméket, szalvétákat, könyveket stb. Az egyik legkedveltebb gyűjteni való azonban mégis a bélyeg. Hatalmas kultúrája van már a bélyeggyűjtésnek és rengeteg ember űzi. A bélyegek, mint ahogy szinte minden gyűjthető dolognak, az értékét a ritkasága adja. Azoknak a daraboknak rendkívül megugrik az ára, melyekről kiderül, hogy már csak néhány van belőlük. Sokat érhet továbbá például egy hibásan nyomtatott, vagy hibásan vágott egyed is. Érthető, hogy a különböző színes minták magukkal…
-
Úti ikont avattak II. János Pál pápa születésének századik évfordulója alkalmából Máriapócson
Úti ikon átadásával és felszentelésével emlékeztek II. János Pál pápa (1920-2005) születésének századik évfordulójára szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson. Az ikon ablakot nyit a láthatatlan világra „Számunkra az ikon képbe foglalt imádság, ami ablakot nyit a láthatatlan világra” – fogalmazott Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke az ünnepségen. Mint mondta, a Pavel Alekszandrovics Florenszkij orosz ortodox teológustól származó definíció tökéletesen leírja azt, amit egy hívő ember érez, amikor egy megszentelt ikon előtt állva, imádkozó lélekkel kapcsolatot keres Istenével, kérve annak kegyelmét és áldását családjára, országára és nemzetére. A kisebbik kormánypárt politikusa emlékeztetett, az ikon nem messze áll attól a helytől, ahol 1991 augusztusában leszállt a katolikus egyházfőt Máriapócsra szállító katonai…
-
A nevetés a lelkiállapotunk tükre
A csecsemő anélkül, hogy bármit is látott volna a világból és bármi tudása is lenne róla, a kezdetektől fogva ösztönösen sír és nevet. Mi több, azok az emberek, akik vakon születtek, szintén nevetnek és sírnak, pedig nem láthatták másokon, így biztosan nem csak egy átvett ragadós szokás. Máig nem értjük, miért létezik a nevetés és a sírás Ez a két fő érzelem nem tudatos, nem igazán tudjuk befolyásolni és nem is teljesen értjük, hogy miért létezik. Leginkább csak teóriák vannak arról, hogy pontosan miért is nevetünk, de ha egyszer fény derülne rá, milyen könnyű dolga lenne minden humoristának. Az, hogy kinek mi a vicces és ki min kezd el nevetni,…














